Hevesi Floorball Sportegyesület hivatalos honlapja
 
Eredmények
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Blogbejegyzés

OB III Észak-keleti csoport harmadik forduló

December 6-án került megrendezésre az OBIII Észak-keleti csoportjának harmadik fordulója a Miskolci Sportközpontban.

A Hevesi floorball csapat annak reményében utazott Miskolcra, hogy egy fordulóval a vége előtt megszerezze a biztos továbbjutást érő négy pontot. Ám ez nem ígérkezett könnyű feladatnak, hiszen az újonc „Barcikai Stinky Sox” csapata, némi meglepetést okozva eddigi szereplésével, a tabella második helyéről várta a harmadik fordulót, a Miskolciak ellen pedig „csak” egy pontot sikerült begyűjteni legutóbb a Sasoknak.

A nap első mérkőzésén a Hevesi FSE csapott össze a Barcikaiakkal. A mérkőzés első két harmadában a nagy küzdelem volt jellemző a két csapat között. A vendégek mindent beleadva, az utolsó játékrészt nagyon meghajtották, olyannyira, hogy nagy arányú győzelem lett a vége, mellyel a Hevesiek bebiztosították magukat a rájátszásba.

Barcikai Stinky Sox – Hevesi FSE 5:15 (1:3, 2:4, 2:8)

A második mérkőzésen még nehezebb feladat várt a Sasokra. Az első fordulóban egy szoros meccsen 2:2-es döntetlent játszott egymással a Miskolc és a Heves. A Hevesieknek ez a két pont is nagyon fontosnak tűnt, hiszen már az év elején célkitűzés volt, hogy a bajnokságot veretlenül zárja a csapat. Ezt szem előtt tartva nagyon belekezdtek a fiúk, az első harmad végére már 6 gólos volt az előnyük, melyet a második harmadban még néggyel megtoldottak. Az utolsó „felvonásban” egy kis pihenés is kijárt már a csapatnak, hiszen a végeredmény így is simának mondható.

Miskolci FE – Hevesi FSE 4:12 (0:6, 1:5, 3:1)

A „Mikulás” tehát négy pontot hozott a Hevesieknek, a „puttonyában”. A csapat pedig veretlenül, immár biztosnak mondhatóan, a csoport első helyéről továbbjutva, várja a januári, utolsó fordulót.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Kiemelt támogatóink

 

Kifutó márkás férfiruházat, nagykereskedelmi áron

 
Támogatóink
 
 
  
 
 
Partnereink

 
Írj nekünk!
E-mail
 
Vendégkönyv
 
Edzésidőpont

OBIII, utánpótlás

Szombat: 13:30-tól 15:30-ig
hevesi Eötvös József Középiskola
 
Látogatottság
Indulás: 2006-07-20
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Közhasznúsági jelentések

2006. évi

2007. évi

 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE